#Navracsics Tibor

Orbán mégsem beszél a parlamentben
 

Orbán mégsem beszél a parlamentben

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter képviseli a kormányt a csütörtöki parlamenti vitanapon, amikor a képviselők a kabinet elmúlt két évének munkáját tárgyalják meg – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-vel.

MTI MTI


Visszadobott törvények: Navracsics a jogbiztonság erősítéséről beszélt
 

Visszadobott törvények: Navracsics a jogbiztonság erősítéséről beszélt

Navracsics Tibor igazságügy-miniszterként örül annak, ha a jogbiztonságot erősítő lépések történnek Magyarországon – így reagált a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője szerdán az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arra, hogy az államfő ismét visszaküldött megfontolásra két, a múlt héten megszavazott törvényt a parlamentnek.

MTI MTI

Népszava: Darák másként utasította vissza Navracsics próbálkozását
 

Népszava: Darák másként utasította vissza Navracsics próbálkozását

A Népszava szerint nem szerepel egyértelmű visszautasítás abban a reagálásban, amelyet a Darák Péter főbíró küldött Navracsics Tibornak, aki a Cozma-ügy nyomán az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kezdeményezte. A lap által idézett részekből kiderül, hogy bár Darák MTI-nek adott nyilatkozata eltér a levéltől, azt közölte Navracsiccsal, hogy miniszterként nem jogosult beleszólni az ítélkezési gyakorlatba.

hvg.hu hvg.hu

Navracsics kollégáival egyeztet Csehországban
 

Navracsics kollégáival egyeztet Csehországban

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón, amelyet a csehországi Kromerizben rendeznek csütörtökön és pénteken - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-vel.

MTI MTI

Navracsics nem tudna beavatkozni, ezért írt levelet a Kúriának
 

Navracsics nem tudna beavatkozni, ezért írt levelet a Kúriának

Navracsics Tibor, a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője szerint miniszteri kötelességének tett eleget a Kúria elnökének írt levelével, amelyben javaslatot tett a bíróságok ítélkezési gyakorlatának felülvizsgálatára. A politikus erről éves miniszteri meghallgatásán kérdésre válaszolva beszélt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában hétfőn.

MTI MTI


Darák nem teljesíti Navracsics kérését
 

Darák nem teljesíti Navracsics kérését

A Kúria az alaptörvény és a többi jogszabály alapján mindent megtesz az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében, ám az igazságügyi miniszter napokban küldött levele, illetve az abban példaként említett Cozma-ügy vonatkozásában jelenleg nincs tennivalója - mondta Darák Péter, a Kúria elnöke pénteken az MTI-nek. Kónya István, a Kúria büntetőkollégiumának vezetője az eset kapcsán kifejtette: az alsóbb fokú bíróságok konkrét ügyeibe a felsőbb bíróságoknak nincs törvényes lehetőségük beavatkozni, csak akkor bírálhatják felül őket, ha a vádhatóság, a védelem vagy a terhelt rendkívüli perorvoslata folytán a Kúria hatáskörébe kerülnek, amire egyébként a Cozma-ügyben van lehetőség.

MTI MTI

Levelet kapott Navracsics a Kúriának küldött levele miatt
 

Levelet kapott Navracsics a Kúriának küldött levele miatt

A végrehajtó hatalom bírói karra tett nyomásgyakorlási kísérletének tekinti a Magyar Helsinki Bizottság azt, hogy Navracsics Tibor igazságügyi miniszter levélben kérte a Kúria elnökét, tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a bírósági gyakorlat a társadalom elvárásaival összhangban legyen - derül ki a jogvédő szervezet Navracsicsnak írt nyílt leveléből.

hvg.hu hvg.hu

Navracsics az oroszokkal tárgyalt az igazságügyről
 

Navracsics az oroszokkal tárgyalt az igazságügyről

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Alekszandr Konovalov orosz igazságügyi miniszterrel tárgyalt csütörtökön Szentpéterváron. A kétoldalú megbeszélésre a szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórum keretében került sor.

MTI MTI

Navracsics otromba ügyészkedéséről írnak a TASZ-osok
 

Navracsics otromba ügyészkedéséről írnak a TASZ-osok

Ejnye, de bosszantó, ha kormányfő az ember, és hogy a bíróság el van választva tőle! És ismerjük jól a természetét: ha felbosszantják, azt nem hagyja annyiban - írja a TASZ jogásza, Hegyi Szabolcs a jogvédő szervezet blogján az után, hogy a kormány tagjai elégedetlenségüket fejezték ki a Cozma-gyilkosság ügyében született ítélet miatt. Szerzőtársa hozzáteszi: a Btk. nem rendelkezik arról, hogy a büntetésekkel a társadalom elvárásainak kellene megfelelni.

hvg.hu hvg.hu

Navracsics a társadalom elvárásaihoz igazítaná a bírói szigort
 

Navracsics a társadalom elvárásaihoz igazítaná a bírói szigort

Az igazságügy-miniszter az ítélkezési gyakorlat kellő szigorának kérdését vetette fel a Kúria elnökéhez intézett levelében. Navracsics ebben felhívja Darák Péter figyelmét arra, hogy az egyes ítéletek miatti társadalmi felháborodás megrendítheti az igazságszolgáltatásba vetett hitet, majd azt írja, ha a Kúria-elnök is szükségét látja az ítéletekben megmutatkozó bírói gyakorlat következetesebbé és a társadalom elvárásaival nagyobb összhangot mutatóvá tételére, akkor tegye meg az ehhez szükséges lépéseket.

MTI MTI


Lázár államtitkárként utasíthatja majd Orbán minisztereit
 

Lázár államtitkárként utasíthatja majd Orbán minisztereit

Lázár János államtitkárként is utasíthat és számon kérhet majd a közigazgatási hierarchiában fölötte álló minisztereket, mint Orbán Viktor politikai akaratának végrehajtója – derül ki a kormányzati átszervezés nyomán létrejött új struktúrából. A leköszönt frakcióvezető eddig sem volt szívbajos, ha nyilvánosan kellett nekimennie egy-egy kormánytagnak.

hvg.hu hvg.hu

Navracsics az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri a Kúriától
 

Navracsics az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri a Kúriától

Az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri a Cozma-ügy nyomán Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Darák Pétertől, a bíróságokat felügyelő Kúria elnökétől. Navracsics Tibor ezt a veszprémi városi televíziónak adott, felvételről hétfő este 8 órától adásba kerülő interjúban mondta el kérdésre válaszolva.

MTI MTI

Navracsics helyesli, hogy elvisznek tőle két államtitkárságot
 

Navracsics helyesli, hogy elvisznek tőle két államtitkárságot

Szakmailag jó döntésnek tartja Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, hogy két államtitkárság - a nemzetiségekkel és a társadalmi felzárkózással foglalkozó - átkerül az általa vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi), amelynek új vezetője Balog Zoltán.

MTI MTI

Öt területet vesz át Navracsicstól Balog Zoltán
 

Öt területet vesz át Navracsicstól Balog Zoltán

Öt feladat: a társadalmi felzárkózás, a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztése, az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációja, a nemzetiségpolitika és a romák társadalmi integrációja kerül át Navracsics Tibortól, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetőjétől Balog Zoltánhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) irányítójához.

MTI MTI

Rohamtempóban módosítaná a médiatörvényt a kormány
 

Rohamtempóban módosítaná a médiatörvényt a kormány

Ismét módosítaná a kormány a 2010-ben született, sokat bírált médiatörvényt és médiaalkotmányt. Az igazságügyi tárca javaslata jelentős mértékben visszavenne a törvény szigorából, védené az újságírók titkolt forrásait, szűkítené a Szalai Annamária vezette médiahatóság és a médiabiztos jogköreit, ugyanakkor újabb passzust illesztene a jogszabályba a kiskorúakat védelmezve. A módosításokra az Alkotmánybíróság decemberi döntése kényszerítette a kormányt.

hvg.hu hvg.hu